„Hogyan lehetsz milliomos fordító?” – Beszélgetés a szerzővel, Marosi Gyöngyivel és Wagner Veronikával, a SZOFT társelnökével

Itt is vagyunk a SZOFT másik Talentumos megjelenésének krónikájával. A SZOFT fontos célja, hogy ha a szakmában valódi polémia jelenik meg egy-egy téma kapcsán, akkor hozzájáruljunk a probléma konstruktív offline kibeszéléséhez, és ennek során igyekezzünk megjeleníteni a közösnek vélt szakmai érdekeinket. Hiszünk benne, hogy hosszú távon ezzel segíteni tudjuk a szakmai közgondolkodás fejlődését és a professzionalizmus erősödését. Mivel témánkat továbbra is élénk érdeklődés övezi, és többen jeleztétek, hogy bár szerettetek volna, de nem tudtatok részt venni a beszélgetésen, úgy döntöttünk, hogy a SZOFT tagjai által a fórumról készített memóból ezt a részt a nyilvánosság számára is elérhetővé tesszük. Az alábbiakban az elhangzottak tárgyilagos rögzítését közöljük, az esetleges eltérések az érintettek utólagos módosításaiból származnak.

„Hogyan lehetsz milliomos fordító?” – Beszélgetés Marosi Gyöngyivel, a könyv szerzőjével és Wagner Veronikával, a SZOFT elnökével a 2017-es Talentumon (aug. 25.)

Tolmácsok és Fordítók Országos Fóruma, Budapest, 2017. aug. 25.

Moderál: Bán Miklós

Bán Miklós a beszélgetést gyors körkérdéssel kezdte, melyből kiderült, hogy a jelenlévők közül kb. 8-an olvasták a könyvet, és kb. háromszor ennyien követték a könyv körül a Facebookon kialakult polémiát.

Marosi Gyöngyi bemutatkozásában elmondta, hogy 2002-től dolgozik fordítóként, mert nem akart alkalmazottként élni, így lett belőle ­– először – nyelvvizsgás fordító. Az elmúlt 15 évben sokan fordultak hozzá azzal kapcsolatban, hogy miként lehetnének sikeres fordítók, így jött a könyv ötlete. Állítása szerint eddig 1300 példány fogyott el, és csupán 10-en kérték vissza a könyv árát.

Wagner Veronika, a SZOFT társelnöke elmondta, hogy jogász szakfordítóként dolgozik, szintén szakterületi háttérrel érkezett a szakmába, amelyet az angol szak elvégzésével és két szakfordítói vizsgával erősített meg. Elmondta, hogy a beszélgetés apropóját a Facebookos bejegyzés által kiváltott indulatok adták, ezért kereste meg Gyöngyit, aki készségesen elfogadta a meghívást.

Ezt követően Bán Miklós felolvasta a könyv bevezetőjét, hogy a közönség képet kaphasson a szöveg jellegéről, a szerző szándékairól. Ezután feltette az első kérdést arról, hogy a beszélgetőtársai szerint pontosan mi okozhatta a facebookos fórumokon elszabadult indulatokat.

Marosi Gyöngyi szerint elsősorban a „milliomos” szó, de mivel a marketingben az érzelmekre kell hatni, ezzel a szóval lehetett elérni a sikert. Hozzátette, hogy ő maga ellenezte a címválasztást, de párja marketingesként meggyőzte arról, hogy a bombasztikus címválasztás jót tesz majd az eladásoknak.

Wagner Veronika arról beszélt, hogy ebben az iparágban létezik egy olyan narratíva, amely a panaszkultúrára épít. Minden szakmai fórumon visszatérő téma, hogy egyre kevésbé fizetik meg a fordítást, az irodákkal szemben pedig a nyelvi szakemberek sokszor gyanakvóak, attól tartanak, hogy kihasználják őket, nem fizetnek, stb. (Ez egyébként nem csak Magyarországon jellemző.) Gyöngyi ezzel az írással jó nagy követ hajított bele ebbe az állóvízbe, ami érthető módon hullámokat vetett. Az írást jellemző optimista, sikerorientált és eléggé reflektálatlannak ható hangnem idegen ettől a közegtől. Az az amerikai önfejlesztő kurzusokra emlékeztető alapállás, melynek egyik tétele, hogy a siker pénzben mérhető, általánosságban is visszatetszést kelthet a mi kultúránkban, és különösen így van ez ebben a zömmel bölcsész hátterű közegben.

Bán Miklós következő kérdése a könyv üzenetére irányult. Egyetért abban, hogy a könyv címe és a szerzői attitűd is arra utal, hogy a fordító sikere elsősorban pénzben mérhető. Ezt a hozzáállást azonban a facebookos bejegyzésben többen is támadták. Felmerül a kérdés, hogy miben mérhető a fordítói siker – mi adhat sikerélményt, és milyen kritériumok mentén vizsgálható viszonylag objektíven a szabadúszó fordító sikere.

Marosi Gyöngyi szerint a pénznél objektívebb kritériumot nehéz elképzelni, ha az nincs, abba kell hagyni ezt a tevékenységet, de ehhez persze marketingre is szükség van. Hozzátette, nem a pénz az egyetlen mérce, de mindenképpen fontos tényező.

Wagner Veronika úgy véli, hogy a fordítói karriernek van felfutása, ha a fordítónak van nyelvtudása és szakterületi tudása, akkor viszonylag könnyen el tud jutni arra a szintre, hogy jól megéljen, és innentől már csak „belső kontroll” van, nem feltétlenül kap külső visszajelzéseket, ez frusztrációt okozhat, amelyet kezelni kell. Erre az lehet a legjobb megoldás, ha a fordító önmagának tűz ki célokat (pl. tud-e alkalmazkodni, megújulni, másképpen sikeressé válni). Ő maga az egyesületi munkába fektet sok energiát, ott látja, hogy sok fordító például fogékony arra, hogy mentorként részt vegyen a SZOFT mentorprogramjában, ahol fiatal fordítóknak lehet továbbadni a fordítói tudást. Wagner Veronika szerint az ilyen dolgokban is mérhető a siker.

Bán Miklós ezt követően rátért egy sokakat foglalkoztató kérdésre, ugyanis a könyvben sokszor egészen egyszerűen „nem jön ki a matek”. Ha Marosi Gyöngyi több mint 500 megrendelővel állt kapcsolatban, akkor az egy ügyfélre eső árbevétel hozzávetőleg évi 30,000 Ft. Ennyire fragmentált ügyfélkörrel az egy ügyfélre eső adminisztrációs teher mellett, és tekintetbe véve a nagyon különböző anyagokat, hogy lehet ebből prosperáló üzletet csinálni?

Marosi Gyöngyi elmondta, hogy 5–10 nagy ügyfele volt, velük folyamatosan dolgozik, emellett voltak kisebb (akár egyszeri) ügyfelei. Jelenleg kizárólag 2 ügyféllel dolgozik, az egyik nagy ügyfele egy nagyobb magyarországi gyógyszergyár volt. Emellett pedig kiemelte, hogy gyógyszerészként leginkább klinikai vizsgálatokhoz kapcsolódó anyagokat fordít, ezeket viszont nagyon gyorsan: egy óra alatt 7500 leütést (1000 szó/óra) készít el.

Wagner Veronika megemlítette, hogy véleménye szerint a „szőnyegbombázásos” módszer (azaz rendszeresen minél több irodának elküldeni az önéletrajzunkat) kezdőknél működhet, de ha jó szaktudással, megfelelő minőségben dolgozunk, akkor általában 3–4 (legfeljebb 6) ügyfélnél többet szerinte nem tudunk rendszeresen kiszolgálni (fordítóirodákról beszélünk).

Marosi Gyöngyi hozzátette, hogy ő a könyvet alapvetően a kezdők nézőpontjából írta, nekik szeretett volna segíteni, ugyanis 15 éves fordítói tapasztalattal látta, hogy a kezdők milyen problémákkal szembesülnek, és erre szeretett volna megoldást kínálni.

Bán Miklós ezután a sokat vitatott, „Döntsd el, hogy jó fordító vagy” fejezetből idézett, majd feltette a kérdést, hogy vajon tényleg jó-e az az attitűd, amelyet a könyv leír, vagyis nem veszélyes-e ez a típusú „önhipnózis”, a külső visszajelzések figyelembe vételének és beépítésének hiánya.

Marosi Gyöngyi válaszában elmesélte, hogy a kezdetekkor „szénné javítva” kapta vissza a fordításait, de a hibákból tanult, a preferenciális javításokat felismerte, így úgy véli, hogy az a legfontosabb, hogy a fordító higgyen magában, akármi is történik.

Wagner Veronika szerint fontos az önkritikus hozzáállás, a lektori javításokat objektíven kell megítélni, és utána kell járni mindennek, mert mindig megvan az esélye, hogy tényleg mi hibáztunk. A jelenséget a műfordítói próbálkozásaihoz hasonlította. Ha úgy érzi, hogy jól sikerült valami, a lektorált szövegben mégis több a javítás, mint a megerősítés, hinnie kell benne, hogy van érzéke ehhez a tevékenységhez, hogy ne adja fel. Fontosnak tartja azonban, hogy a fordítók „kontrollált körülmények” között próbálkozzanak, pl. mentorprogram vagy a társadalmi felelősségvállalás keretében (önkéntes fordítás tapasztalt lektorokkal karöltve). (A SZOFT egyébként mindkét említett tevékenységhez megfelelő keretet biztosít.)

Bán Miklós a beszélgetés első felét azzal a gondolattal zárta le, hogy sokszor olvasta azt a kritikát is, hogy a kommentelők nem találkoztak még Marosi Gyöngyi nevével, sokan arra is utaltak, hogy „egy senki”, „ismeretlen”, „no name”. Azok a fordítóirodák azonban, amelyek gyógyszerészeti, orvosi anyagokat fordíttatnak, általában ismerik, a szakterületén szinte megkerülhetetlen, így érdekes volt megtapasztalni azt, hogy az emberek mennyire hajlamosak arra, hogy a valóság általuk ismert szeletére általános igazságként tekintsenek.

Ezt követően a közönség kapott szót, hozzászólni (elvileg) nem lehetett, kérdéseket viszont fel lehetett tenni. Ezek között volt, amely a címre irányult (a „Hogyan lehetsz…” kezdetű címek nem szerencsések), volt, amely technikai kérdéseket firtatott (a szerző az 500 ügyfélnek közvetlenül számláz-e, használ-e CAT-eszközöket, az anyagok visszatérő szövegek-e), amiből kiderült, hogy közvetlen ügyfelekről van szó, az anyagok elsősorban sablonszövegek, klinikai vizsgálati dokumentumok és gyógyszerek törzskönyvezésével kapcsolatos dokumentumok, amelyeknél rendkívül hatékonyan lehet alkalmazni a CAT-eszközöket.

Volt, aki a minőség egyenletességére volt kíváncsi, ezzel kapcsolatban Bán Miklós Wagner Veronikához fordult, aki az espell korábbi vendormenedzsereként elmondta, hogy hosszú távon szinte mindenkinél előfordul minőségi probléma. Hiába természetes ez, a projektmenedzserekben mégis gyakran felmerül ilyen esetekben, hogy az egyébként kiváló fordító továbbadta a munkát valaki másnak.

Az egyik kérdés kapcsán kiderült, hogy a könyv némi adaptációt követően hamarosan megjelenik angolul is, de szó volt arról is, hogy mit tehetnek az introvertáltabb fordítók, akik kevésbé alkalmasak önmaguk marketingelésére. Marosi Gyöngyi ezzel kapcsolatban nem javasolja a Google AdWords használatát, illetve profi marketingesek megbízását, mert saját tapasztalata szerint ők kevesebb időt szentelnek egy-egy ügyfélre, Wagner Veronika pedig az irodákat említette meg, hiszen ők ezt a terhet leveszik a fordítók válláról.

A könyv nyelvi igénytelenségével kapcsolatos kérdésekre (az egyik kérdező szerint a könyv nyelvhelyesség szempontjából olvashatatlan, így nem szívesen adná pályakezdők kezébe, mert annak rossz üzenete lenne, ezért a lektorálás elmaradására kérdezett rá, a másik kérdező szerint a könyv igénytelensége miatt felmerül a kérdés, hogy mi a véleménye a szerzőnek a szakmai alázatról, fontos-e a pályán, szükség van-e rá, és ez miként egyeztethető össze a könyv nyelvezetével) Marosi Gyöngyi elmondta, hogy valóban van néhány hiba a könyvben, de már lektorálás alatt áll, és az eddigi vásárlók is meg fogják kapni a javított példányt, a szakmai alázattal kapcsolatban pedig kiemelte, hogy fontosnak tartja.

A gyakran monoton munka mellett Marosi Gyöngyi szerint a jótékonykodás jó megoldás lehet a regenerálódásra, más típusú sikerélmény szerzésére (ő például sokáig fogvatartottak rehabilitációjával foglalkozott).

Bán Miklós a beszélgetést azzal zárta, hogy véleménye szerint a „Hidd el, hogy te jó fordító vagy” mantra önhipnózis, kevés teret ad a kívülről jövő visszajelzéseknek, ezért elég problematikus, de Marosi Gyöngyi szerint a támadások őt segítik abban, hogy objektíven meg tudja ítélni, hogy egy-egy javítás valóban hiba vagy csak más megfogalmazása ugyanannak a dolognak. Wagner Veronika utolsó hozzászólásában kiemelte, hogy szerinte a reális önkép rendkívül fontos.

A megjelent változatot minden érintett jóváhagyta.

A Marosi Gyöngyiről az eseményen készült fotót a fordit.hu engedélyével tettük közzé.