„Minden filmet szeretni kell” – Interjú Pataricza Eszter és Liszkay Szilvia szinkrondramaturgokkal

2017. szeptember 8.

 

 

Vadász Linda: Egy szinkronrendező nemrégiben azt mondta, hogy a mai filmfordítók már inkább filmszövegfordítók, semmint szinkrondramaturgok. Van különbség a két fogalom között?

Liszkay Szilvia: Nem is értem ezt a különbségtételt. A filmfordító szó nem is létezik. Mi annak idején úgy tanultuk, hogy azért vagyunk dramaturgok, mert nem egy az egyben a szöveget fordítjuk, hanem a filmekben látható szituációkhoz és egyéb más olyan tényezőkhöz kell alkalmazkodnunk, amelyekhez egy hagyományos fordítónak nem kell.

Pataricza Eszter: Én a mentalitásban látom a különbséget: a kereskedelmi tévék megjelenésével iszonyúan sok munka lett és felhígult a szakma. Mivel nem fizetik meg ezt a munkát, sokan rohamtempóban készítik a fordításokat, hogy meg tudjanak élni. Előfordul olyan, hogy valaki csak lefordítja a filmet, például pont tegnap futottam bele egy fordítóba, aki a Secretary of State-et államtitkárként fordította. Egy dramaturg rájön, hogy itt másról van szó. Vagy vegyünk egy másik példát: a fuck you kifejezést egy fordító mindig baszd megnek fogja fordítani, míg a dramaturg elgondolkodik azon, hogy milyen stílusú a film, milyen korcsoportnak szól, milyen árnyalatot érdemes használni a fordításnál.

 

V.L.: Ti hogyan lettetek szinkrondramaturgok?

L.Sz.: A JATE-ra jártam tolmács és fordító szakra. Az édesapám a televíziónál dolgozott, egyszer bementem hozzá ebédelni, és egy asztalhoz kerültünk Karsai Luciával (Balázs Béla-díjas magyar pedagógus, műfordító, szinkrondramaturg – a szerk.), aki megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem kipróbálni a filmfordítást. Teljesen egyértelmű volt, hogy ezen a pályán indulok el: beleszerettem. Lucia mondta mindig, hogy minden filmet szeretni kell, ezt csak így érdemes csinálni.

 

V.L.: Hogyan alakul egy szinkrondramaturg pályafutása? Kezdetben kevésbé ismert tévésorozatokat, majd ha nagyon tehetséges és kitartó, akkor később blockbustereket fordít?

L.Sz.: Bár mozifilmet ritkán fordítok, úgy tapasztaltam, inkább a szerencsén és a kapcsolatokon múlik, hogy ki hol kezd el dolgozni. Persze mozifilmeket általában a legjobbak fordítanak.

P.E.: A fordító nem a tévével, hanem a stúdiókkal van kapcsolatban, de olyan előfordul, hogy a forgalmazó egy adott film fordítására egy konkrét fordítót kér fel.

A tévék a legnagyobb megrendelők, ott a legtöbb munka, moziból kevesebb van, ezért van kevesebb fordítónak lehetősége mozifilmeken dolgozni.

 

V.L.: Ha fordításnál találkoztok egy általatok kevéssé ismert szakterülettel, honnan kaptok vagy kértek segítséget?

P.E.: A fordító egy idő után rengeteg mindenhez kénytelen érteni, de van olyan helyzet, amikor  szakértő bevonására van szükség. Régen a tévénél is lehetett szakértőt kérni, ma már viszont ha ilyennel hozakodik elő egy fordító, kekecnek gondolják, és inkább dolgoznak mással.

Hiányzik a szakértőkkel való munka, rettenetesen jó élményeim vannak ezzel kapcsolatban. A Koktél c. film fordításakor sok olyan kifejezéssel találkoztam, amelyet Magyarországon akkoriban (a filmet 1988-ban mutatták be – a szerk.) még nem ismertünk. Ezért egyeztettem a Novotel akkori koktélkeverőjével, aki abban az évben megnyerte a koktélkeverő világbajnokságot. Bevezetett a koktélok világába, én jegyzeteltem, ő pedig közben végigkóstoltatta velem a finomabbnál finomabb koktélokat.

Soha nem felejtem el, amikor egy kínai történésszel dolgozhattam, vagy éppen egy rodeószakértővel. Erre akkoriban volt idő, élveztük, minden egyes ilyen együttműködéstől többek lettünk.

 

V.L.: Mennyire kap visszacsatolást a szinkrondramaturg és kitől?

L.Sz.: Nagyon ritkán kapunk visszajelzést. Leginkább akkor, ha valami gond van. Ilyenkor a szinkronrendező hív fel. Ha elégedettek voltak a szöveggel, arról ritkábban értesülünk, néha a gyártásvezető vagy koordinátor megírja, hogy „te, ezt nagyon szerették!”

P.E.: Ez függ attól, hogy tévéfilmről, vagy mozifilmről van szó. Én mozifilmeket fordítok, amelyeknek van összmusztere (a már elkészült film kontrollvetítése – a szerk.), ahol ott van a forgalmazó, aki átveszi a filmet, és ott van a stáb (szinkronrendező, hangmérnök, gyártásvezető stb.) is. Ilyenkor egyértelmű visszajelzéseket kap a fordító, együtt kijavítják az esetleges hibákat, és még van egy-két nap arra, hogy új felvételeket csináljanak.

L.Sz.: Régen nemcsak a mozi szinkronnál, hanem a tévészinkronnál is ez volt a bevett folyamat. Sőt: volt egy besorolás, más néven szövegátadás, amikor a fordító felolvasta a filmmel együtt az egész szöveget. Aztán jött a muszter, illetve összmuszter, majd pedig a kész szinkron átadása.

P.E.: Ez a folyamat a mozifilmeknél megmaradt, és a tévéfilmeknél is ez lenne a normális, de erre nincs idő, és a tévék nem is nagyon foglalkoznak vele. Talán aki átveszi a filmet, az megnézi, mielőtt adásba teszi…

Amikor mi kezdtünk, még kézzel írtuk a fordításokat. Leadtuk, 8-10 nap múlva visszakaptuk legépelve, és így a több napos ülepedés után ki tudtuk javítani a saját hibáinkat. Ma már nincs idő eltávolodni a fordítástól, majd visszatérni hozzá.

Az a baj, hogy a fiatalok nagyon kevés visszajelzést kapnak. Elkezdenek dolgozni, az összes technikai tudnivalóval ellátják őket, de a szövegükkel kapcsolatban nemigen érkezik visszacsatolás. Én az egyik megbízómnál képzek is fordítókat, ami azt jelenti, hogy rendszeresen adok nekik visszajelzést. Van, amikor jelezni kell, hogy a fordításban komoly hibák is előfordulnak, ugyanis lehet, hogy valaki jól bánik a nyelvvel, de még tapasztalatlan. Soha nem kaptam sértődött választ, mindenkinek igénye van a visszajelzésre. Sajnos volt olyan megbízóm, aki szerint a lektorálás az én lelki csipkém. Én viszont úgy gondolom, hogy nincsenek tévedhetetlen emberek, így tévedhetetlen fordítók sem, főleg a mai körülmények és határidők fényében.

L.Sz.: A visszajelzés nem csak inspirál. Amikor például Eszterrel együtt dolgoztunk az HBO-nál, és tudtam, hogy ő át fogja olvasni a munkáimat, biztonságban éreztem magam.

 

V.L.: Mennyi idő áll rendelkezésre egy film lefordítására?

P.E.: A fordító általában hétfőn megkapja a filmet, és pénteken le kell adnia. Szerencsés esetben nyolc napja van, akkor benne van a hétvége is. A mi szakmánkban ugyanis nincs hétvége, nincs éjszaka…

 

V.L.: Mennyire távolodhat el a fordító a szövegtől? Minden fordításnál fontos, hogy ne szavakat, hanem jelentést fordítsunk, ez a filmfordítás esetében talán hatványozottan igaz?

P.E.: Feliratnál nem nagyon lehet eltérni, de szinkronban, ha attól a film jobb és élőbb lesz, akkor lehet. A Jó reggelt, Vietnam! c. film poénjainak a fele olyan együttesekről, színészekről szólt, akik Magyarországon akkor még teljesen ismeretlenek voltak. Nem lehetett megtartani az eredetiket, mert azokon nem nevetett volna senki. Át kellett ültetni a mondandót anélkül, hogy közvetlen magyar kulturális vagy politikai utalásokat tettem volna a szövegbe, én ugyanis ennek nagyon nem vagyok híve, ez nálam egy jó poénért sem fér bele.

Steven Soderbergh amerikai filmrendező arról hírhedt, hogy a filmjei szövegének kb. egyharmadát kéri visszafordítani angolra, és ha nem tükörfordítás lett esetünkben a magyar szöveg, indoklást kér a fordításhoz. Például legújabb filmje, a Logan Lucky - A tuti balhé (Logan Lucky) bankszéfeket felrobbantó szereplőjét Joe Bangnek hívják, amit, bár a nézők töredéke fogja érteni, meg kellett hagyni angolul, és nem lehetett az általam javasolt Bumm Joe-t használni, így egy jelentős humorforrás veszik el.

L.Sz.: Ha azt a nemes célt szolgáljuk, hogy ettől a film jobb legyen, akkor el lehet térni, de természetesen nem lehet átírni a filmet. A Hupikék törpikék esetében viszont teljesen új nyelvet alkottunk Tóth Melinda kolléganőmmel. Ma már a legtöbb esetben a neveket sem lehet lefordítani, még a mesehősök nevét sem.

V.L.: Előfordul, hogy egy film a fordítástól jobb lesz, mint az eredeti?

L.Sz.: Szintén Karsai Lucia mondta, hogy minden filmből lehet jó filmet csinálni.

P.E.: Persze, sőt, gyakran olyan is van, hogy a forgalmazó kéri a fordítótól, hogy dobja fel a filmet. Egy jó filmet csak elrontani lehet, egy rossz filmből jót csinálni viszont már kihívás.

 

V.L: A filmcímeket ti adjátok, vagy a forgalmazó?

L.Sz.: Tanácsokat kérhet a forgalmazó, de úgysem az általunk javasolt címötletekből fog választani.

P.E.: Tévénél a tévések, mozinál a forgalmazó ad címet. Nagyon nehéz dolog címet adni, ezzel akkor is szembesültem, amikor az HBO művészeti vezetőjeként az én feladatom volt címet adni. Én mindig az eredetihez közel álló címet pártolnám, hiszen okkal adták a filmnek azt a címet, amit adtak. A forgalmazó más szempontokat tart fontosnak, neki az a fontos, hogy a cím bevonzza a közönséget a mozikba, bár szerintem a néző nem kizárólag a cím alapján választ filmet, hanem utánaolvas annak, hogy mit készül megnézni.

 

V.L.: Ha egy sorozaton több fordító dolgozik, hogyan biztosítható a szöveg homogeneitása? Szakfordításnál a fordítástámogató szoftverek segítenek ebben, de filmfordításnál nyilván csak a fordító képes egységesíteni a különböző stílusokat és szóhasználatokat.

L.Sz.: Ilyenkor a fordítók folyamatosan tartják egymással a kapcsolatot és egyeztetnek.

P.E.: Jó lenne, ha minden tévénél lenne valaki, aki átveszi a munkát, és ilyen esetekben összefésüli a két fordító szövegét. A Szex és New York sorozatot elkezdtem, de rájöttem, hogy nem lehet hetente négy részt fordítani egy olyan sorozatból, amely tele van vibrátorral, cipőkel, ruhákkal. Felkértem magam mellé Heltai Olgát, akivel egyezik a humorunk, és ugyanolyan viperanyelvünk van. Tudtam, hogy így nem lesz fennakadás a stílusokban.

 

V.L.: Ti tudtok még úgy filmet nézni, hogy nem kezditek el automatikusan elemezni a feliratot/szinkronszöveget?

L.Sz.: Nem, sőt, már szegény családom sem.

P.E.: Ezt nem lehet kikapcsolni. Megfertőztük a családot is. Viszont ha jó a fordítás, akkor belefeledkezünk a filmbe és utólag csatolunk vissza arra, hogy ki is volt a fordító.

 

V.L.: A színészeknek van szerepálmuk. A szinkrondramaturgoknál van olyan, hogy tudják, hogy hamarosan készül magyar felirat és/vagy szinkron egy filmhez vagy sorozathoz és azt nagyon szeretnék lefordítani?

L.Sz.: Inkább utólag van ilyen. A Downton Abbey c. sorozatot például nagyon szívesen fordítottam volna. A Narnia-sorozathoz én írtam a magyar szöveget, hiszen a könyveket is én fordítottam. Remélem, a következő Narnia film is hozzám kerül. Az újabb Hupikék törpikék mozifilmek szinkronizálásában nem vettem részt, de nemrég felkértek a hamarosan megjelenő képregények fordítására. Nagy öröm volt újra törpnyelven fordítani!

P.E.: Egy átlagos fordító talán nem is foglakozik azzal, hogy milyen film fog a közeljövőben megjelenni, és nem is feltétlenül tudja, hogy az melyik szinkronstúdióhoz fog kerülni.

Inkább utólag van ilyen. Például az Igazából szerelem (Love Actually) c. filmnél, amelynek a szinkronját Speier Dávid készítette, szerintem az összes női dramaturg  sajnálta, hogy nem ő írhatta a szinkront.

 

V.L.: A Szabadúszó Fordítók, Tolmácsok Egyesülete nagy hangsúlyt fektet a pályakezdők támogatására. Ti hogyan látjátok a pályakezdő szinkrondramaturgok helyzetét?

L.Sz.: Nagyon szép és izgalmas ez a hivatás, csak megélni nem lehet belőle: 15-20 éve ugyanazért az árért dolgozunk. Rajkai Zoltán a SziDoSz-Szinkron Alapszervezet elnökeként, azon dolgozik, hogy megváltoztassa a jelenlegi áldatlan állapotot, reméljük, sikerrel jár.

P.E.: Gyönyörű ez a szakma, de én azt szoktam mondani a fiataloknak, hogy egy az egyben ne tegyék fel erre az életüket. Legyen egy állásuk, amely mellett elkezdenek szinkront írni, aztán kiderül, hogy lesz-e lehetőségük bizonyítani, hogy mennyire jók. Nagyon sokan vannak jelenleg a szakmában, és az a nyerő, aki több nyelven beszél. Magyarország kicsi piac, így elképzelhető, hogy a jövőben a forgalmazók úgy döntenek, hogy nem szinkronizáltatnak, hanem feliratoztatnak. A tévénézők számára ez ugyan nem elfogadható, de azok a mai fiatalok, akik most érnek abba a korba, hogy előfizetők legyenek, nem tévéznek, hanem a számítógépen néznek filmeket. Nagy változások várhatóak: a tévé ki fog menni a divatból. Nem fogja megérni szinkronizáltatni, már csak a rengeteg letöltés miatt sem.

L.Sz.: Szerintem viszont a jó szinkron a nyelvápolás szempontjából rendkívül fontos lehet, hiszen az emberek java része ma már sajnos csak a szinkronos filmeken keresztül találkozik dramatizált magyar szöveggel.

 

V.L.: A Szabadúszó Fordítók, Tolmácsok Egyesületének nevében nagyon köszönöm, hogy elfogadtátok a felkérésünket, rendkívül izgalmas és érdekes volt ez a beszélgetés. Szeretettel várunk benneteket a 2017. október 19-én 18 órakor kezdődő, Irány a mozi! elnevezésű rendezvényünkre, ahol a filmfordítás különböző szereplőivel fogjuk körbejárni ezt a témát.

 

Az interjút készítette: Vadász Linda

A szöveget gondozta: Beták Patrícia